A Hammerworld 2012.áprilisi számának Saját szavaikkal rovatában jelent meg az alábbi cikk, amelyben Vörös Attila mutatja be a Szívidomár lemez dalait.

MMXII
„Egy elég beteg hangulatú kis intró, ami a 8. Főbűn egyik zenei motívumára épül. Spontán szörnyszülemény, egy ebow nevű – Czifra Mikitől (Balkán Fanatik) kölcsönkapott – gitárkütyünek köszönhetően.”

8.főbűn
„A lemez legfrissebb szerzeménye, ahol tudatosan próbáltunk kicsit visszakanyarodni a kezdeti dalok letisztultabb világához. Mélyre hangolt, húzós, darálós, de mégis fogós őrület, tele magyaros jellegű zenei motívumokkal, és egy nagyon erős vendégszerepléssel Molnár Bálinttól (ex-Insane). Köszönjük neki!”

Viharom,tavaszom
“Az első együttműködésünk Leanderrel – itt ugyan még csak egy vendégszóló erejéig. Törekedtünk rá, hogy maradjon meg a slágerré lett eredeti verzió hangulata.”

Szívidomár
„Az első közös, saját ‘gyermekünk’ – a Szomorú vasárnap feldolgozás után. Úgy két nappal egy Nevermore turné előtt, két üveg bor elfogyasztása után egy éjszaka alatt raktuk össze. Az első üvegig elég nehézkesen ment a dolog, végül előkerült a későbbi refrén témája, aztán már az egyik követte a másikat. Hajnali 4 és 5 között elmentem zuhanyozni, Leander meg ezalatt összerakosgatta őket, írt alá egy dobvázlatot, így reggelre össze is állt ez a kőkemény, modern thrash nóta, egy igen ‘érdekes’, cinikus szövegvilággal.”

Csak te
„Talán a legslágeresebb Leander szám, az első klip/dal. Ez hozott össze minket, és reméljük, sok mindenki mást is! (nevet) Jelentős változtatás itt sem történt, a verzét, illetve Jozzy kegyetlen arpeggióját leszámítva.”

Szomorú Vasárnap
„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy megkaptuk az engedélyt a feldolgozás kiadására. Ritkaság! Személy szerint nagyon bírom az ilyen letargikus dalokat. Hatalmas kihívás volt tisztelettel hozzányúlni ehhez a klasszikushoz. A brutális középrész ellenére is úgy érezzük, hogy ez sikerült.”

Az ördög naplója
„Leander még ezt is egyedül írta meg. Nagyon erős koncertdal, a megszólalása miatt az egyik kedvencem. Jens Bogren valami elképesztően profi munkát végzett az egész albumon, amihez persze kellett a Pannónia Stúdió, illetve Szabó Viktor és Scheer Viktor szakértelme is. Szövegileg ez az egyetlen politizáló jellegű (!) dal, de a mindennapjainkkal kapcsolatban is van mondanivalója.”

Ghost away
„Az eredetileg ‘Filmesszarként’ számon tartott nóta igen régóta a polcon hevert. A lassacskán tényleg elkészülő klip koncepciója valami filmzenés dolgot kívánt meg, és úgy éreztem, hogy a kezdő riff ezt magában is hordozta. A többi már ebben a szellemben jött. Zeneileg talán a legnagyobb harcunk volt, de a végeredmény mindenkinek nagyon tetszik, úgyhogy megérte küzdenünk egymással! (nevet) Itt már Jozzy is kivette részét a munkából azzal az elszállós akusztikus résszel a végén.”

Reborn
„Leander itt egy régi zongoradarabjára építette fel a dalt Jozzyval. Miután berobbannak a dobok és a gitárok, volt egy rész, amit Leander nagyon erőltetett. Végül Jozzy kitalálta ezt a húzogatós-nyújtós riffet, legnagyobb örömömre kiírtva Leander számomra teljesen bosszantó riffjét! (nevet) Jozzy témája mai napig is az egyik legnagyobb kedvencem. ‘Basszus, ezt miért nem én találtam ki…’ (nevet) Szép volt Jozzy!”

Diamond and coal
„Erről azt hittük, hogy gigasláger lesz, de valamiért mégsem! (nevet) Tele van jó kis darálásokkal, a refrén viszont fogós, akárcsak a verzetéma.”

Két világ közt
„Az egyetlen akusztikus ballada, még dob sincs benne. Van viszont van hegedű, zongora, gitár meg sok más is. Zeneileg az egyik legkomolyabb darab, élőben nehéz is jól előadni.”

Ma reggel
„Szerényen csak ‘Világsláger’ munkacímen állt másfél éve a polcon, egyetlen olyan riff miatt, amit Leander nem akart benne hagyni. Hiába könyörögtem, nem írt rá szöveget! Végül aztán szépen bemart, majd csak megírta és felénekelte. Igazi csajok kedvence szám lett!”

Bennem
„Talán nem túlzás, hogy zeneileg a legváltozatosabb és talán legelőremutatóbb dal, ráadásul Jeff Loomis is vendégszólózik benne. Egy reggel arra ébredtem Leandernél, hogy egy riff motoszkált a fejemben, és el is kezdtem kidolgozni a szólóalbumomra. Majd jött Leander, hogy ez neki nagyon tetszik, kell a lemezre… Rettenet szélsőséges váltások, filmzenei hatású betétek jellemzik, megkoronázva a világ egyik legjobb gitárosának szólójával. Hatalmas kedvenc, ugyanakkor hatalmas kihívás eljátszani.”

Bad Romance
„A zenekar legnézettebb klipje, a feldolgozást pedig Leander még egyedül készítette. Megkérdezte ugyan, hogy volna-e kedvem hozzá, de akkor ezt nem éreztem eléggé ‘trúnak’! (nevet) Hiba volt… Általában ezzel zárjuk a koncerteket, és mindig jól sül el. Addigra már mindenki kellően ‘jó hangulatban van’, így szívesebben kántálják velünk!” (nevet)








Az oldal kapcsolatban áll az együttessel. Ettől függetlenül ez csupán csak egy non-profit rajongói oldal,amely azért jött létre, hogy minél több információt megtudjatok a bandáról. Minden kép / hír / videó / modul saját keresés vagy írás, forrásukat mindig kiírom !! A galériában fellelhető képek egyike sem saját, csak bemutató jellegűek,a tulajdonosuk meg van említve! Ha bármilyen észrevételed van az oldallal,a tartalommal vagy akár velem kapcsolatban,kérlek szólj a chatben vagy az e-mail címen.